Energiahatékony ülésmód

Meglepetésként ért a Science legutóbbi (július 17.) száma, amiben a lósportról találtam egy cikket. A tanulmányban a Londoni Egyetem Állatorvosi Kara Szerkezeti és Mozgáslaborának több kutatója azt vizsgálta a lóra és a zsokéra helyezett különféle szenzorok segítségével, hogyan forradalmasította a modern galoppülés a versenysportot. A majomülésnek csúfolt ülésmód a versenyidőt 5-7%-kal javította. A vizsgálat során többek között azt találták, hogy ebben a pozícióban a zsoké relatíve mozdulatlan, lovának energiát spórol meg. Ugyanakkor rendkívül megerőltető ez a pozitúra, a zsoké pulzusszáma percenként elérte a 190-t.

A galoppversenyek 200 éves történetében azóta sem történt olyan esemény, ami ennyire drámai változást idézett volna elő. Az új ülést egyébként egy amerikai zsoké, Todd Sloan terjesztette el az Egyesült Királyságban, és 1910 körül vált általánossá.

Buddha-csikó

Esedékessé vált csikó meglátogatása az internátusban, július első hétvégéjén. Számitottam rá, mégis készületlenül ért, hogy mennyit nőtt. Gyakorlatilag magasabb az anyjánál, bár egydimenziós, szélessége még nincs. De méginkább a természetével lepett meg.
Csikó ménesben van, jelenleg közel negyven egy- és kétéves kancacsikókkal vegyesen. Igy elég nehéz volt a karám széléről átlátni a csapat dinamikáját, és kontaktust találni vele. A második napon végül nyomon tudtuk követni, ahogyan kiválik a társai közül és lassan elindul felénk (vagy a vizhez), majd odaáll az istálló ajtóhoz, ahol gyülekeztünk. A csikó moccanatlanul tűrte, ahogy négyen gyömöszköltük, vakargattuk, lábait emelgettünk, minden lehetséges módon megpróbátuk kibillenteni megszokott gesztuskörnyezetéből, de ő hosszú időn keresztül csak állt és tűrte. Nem csip-kedett, mozgott, Buddha-türelemmel fogadta, ami jár neki.
Azzal magyaráztam, hogy még mindig emlékezik, vagy legalábbis ismerős szagot érez, talán a mozdulatok ismerőssége sejlik fel, ahogy hozzányúlok, ahogy megérintem, annak a módja.

Anya és gyermek

A fotót Just Ágota készitette, 2008. áprilisában. No comment.

Hogyan kell a dinnyét kulturáltan enni...

Tücsök – mint minden ló – imádja a dinnyét. Hűvös, édes leves, amit ki lehet lefetyelni az etetőből, és a héja szintén felséges. Roppan, enyhén savanykás izű. Szóval kitűnő csemege pacikának – bármikor a nap folyamán. Igen ám, csakhogy a dinnyehéjat kicsit nehézkes kienni az etetőből, vagy ha leesik a földre, le kell hajolni érte, és sok esetben szénás, vagy még rosszabb, ha homokos lesz. Úgyhogy Tücsök, mikor kiette a dinnye édesebb belét, ránk néz, és ráutaló gesztussal (dinnyére, majd ránk, majd újra a dinnyére néz) jelzi, hogy segitsünk neki. Ekkor mi emberek kézbe vesszük az összecsócsált dinnyehéját, ellentartunk, Tücsök pedig arisztokratikusan harap egy-egy roppanósat és eleszegeti a maradékot.
Az ő fejében a dinnye valószinűleg egyenlő az édes, roppanós, emberi segitséggel fogyasztható élelemmel.