Minden repülés nagyobb az előzőnél. De meddig?

Szombaton lerepültem pacikáról. Kicsit rosszul esett, persze nem a trauma, a fájdalom, hiszen aki lovagol, tudja, hogy számolnia kell vele. Két dolog zavart nagyon: az egyik az esés módja, gyakorlatilag a gyomorszájamat ütöttem meg úgy, hogy se a mellem, se egyetlen bordacsontom nem sérült – és ez csak azt jelentheti, hogy mint béka plattyantam bele a puha homokba. Pedig azt hittem magamról, hogy elegánsan tudok esni. A másik csalódásom pedig az volt, hogy tévedtem abban, hogy uralni tudom a lovat. És valszeg rossz döntéseket hoztam. Pacika a bemelegités alatt mintha felhúzta volna magát, gondoltam, vágtáztatom egy kicsit, hogy higgadjon, erre mint rakéta megindult, egyre gyorsabban vágtázott, és nehezebben vette a kanyarokat, majd megnagyobb lendülettel megindult az istálló felé, próbáltam meghajlitani, erre hatalmasakat bakolt, én meg repültem. Hosszan, nagyon hosszan.

Energiahatékony ülésmód

Meglepetésként ért a Science legutóbbi (július 17.) száma, amiben a lósportról találtam egy cikket. A tanulmányban a Londoni Egyetem Állatorvosi Kara Szerkezeti és Mozgáslaborának több kutatója azt vizsgálta a lóra és a zsokéra helyezett különféle szenzorok segítségével, hogyan forradalmasította a modern galoppülés a versenysportot. A majomülésnek csúfolt ülésmód a versenyidőt 5-7%-kal javította. A vizsgálat során többek között azt találták, hogy ebben a pozícióban a zsoké relatíve mozdulatlan, lovának energiát spórol meg. Ugyanakkor rendkívül megerőltető ez a pozitúra, a zsoké pulzusszáma percenként elérte a 190-t.

A galoppversenyek 200 éves történetében azóta sem történt olyan esemény, ami ennyire drámai változást idézett volna elő. Az új ülést egyébként egy amerikai zsoké, Todd Sloan terjesztette el az Egyesült Királyságban, és 1910 körül vált általánossá.

Buddha-csikó

Esedékessé vált csikó meglátogatása az internátusban, július első hétvégéjén. Számitottam rá, mégis készületlenül ért, hogy mennyit nőtt. Gyakorlatilag magasabb az anyjánál, bár egydimenziós, szélessége még nincs. De méginkább a természetével lepett meg.
Csikó ménesben van, jelenleg közel negyven egy- és kétéves kancacsikókkal vegyesen. Igy elég nehéz volt a karám széléről átlátni a csapat dinamikáját, és kontaktust találni vele. A második napon végül nyomon tudtuk követni, ahogyan kiválik a társai közül és lassan elindul felénk (vagy a vizhez), majd odaáll az istálló ajtóhoz, ahol gyülekeztünk. A csikó moccanatlanul tűrte, ahogy négyen gyömöszköltük, vakargattuk, lábait emelgettünk, minden lehetséges módon megpróbátuk kibillenteni megszokott gesztuskörnyezetéből, de ő hosszú időn keresztül csak állt és tűrte. Nem csip-kedett, mozgott, Buddha-türelemmel fogadta, ami jár neki.
Azzal magyaráztam, hogy még mindig emlékezik, vagy legalábbis ismerős szagot érez, talán a mozdulatok ismerőssége sejlik fel, ahogy hozzányúlok, ahogy megérintem, annak a módja.

Anya és gyermek

A fotót Just Ágota készitette, 2008. áprilisában. No comment.

Hogyan kell a dinnyét kulturáltan enni...

Tücsök – mint minden ló – imádja a dinnyét. Hűvös, édes leves, amit ki lehet lefetyelni az etetőből, és a héja szintén felséges. Roppan, enyhén savanykás izű. Szóval kitűnő csemege pacikának – bármikor a nap folyamán. Igen ám, csakhogy a dinnyehéjat kicsit nehézkes kienni az etetőből, vagy ha leesik a földre, le kell hajolni érte, és sok esetben szénás, vagy még rosszabb, ha homokos lesz. Úgyhogy Tücsök, mikor kiette a dinnye édesebb belét, ránk néz, és ráutaló gesztussal (dinnyére, majd ránk, majd újra a dinnyére néz) jelzi, hogy segitsünk neki. Ekkor mi emberek kézbe vesszük az összecsócsált dinnyehéját, ellentartunk, Tücsök pedig arisztokratikusan harap egy-egy roppanósat és eleszegeti a maradékot.
Az ő fejében a dinnye valószinűleg egyenlő az édes, roppanós, emberi segitséggel fogyasztható élelemmel.

Amikor a lónak hiányzik...

Tücsök lovam megint visszabillent kekec állapotjába, nem figyel rám, jobban mondva rám sem hederít. Ilyenkor régebbi történetekkel vigasztalom magam. Egyik legkedvesebb reakciója jópár évvel ezelőttről:
Szoros munka után hosszabb ideig távol voltam, mikor visszatértem, szorongva vártam, hogy újra előveszi régi játékát (meglát, hátat fordit, elfelé lépdel, majd szólitásra megáll, trágyáz egyet, hátranéz), de nem: pacika kiválik lótársai közül, hatalmas lendülettel elindul felém a nagy, füves karámban, én megdöbbenve állok egy helyben. Elhalad mellettem, majd jópár méter után, mikor érzékeli, hogy nem megyek vele, megáll, meglepetten hátranéz, és egész nézéséből ordít a kérdés: hát Te meg mit csinálsz? Nem megyünk dolgozni?

Baráti nógatás?

Csikót internátusba adtuk a messzi zalai dombság lankái közé. Ebből adódóan csak ritkán tudjuk látogatni, a legutóbbi áprilisban esett meg. Elérzékenyülten próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, a jóindulatú lovász biztatott, hogy biztos emlékszik rám, hiszen nem húzodozik annyira. Referenciaközege természetesen már a többi húsz csikótárs. Mondták van barátnője is, Amazon.
Rengeteg és gyönyörű képeket készitettünk róla, és utólag fedeztünk fel kettőt, ami más-más napon és helyszinen készült (egyik az istálló előtt, a másik bent), viszont ugyanazt a jelenetet ábrázolta. A második esetben az egész jelenetet rögzitettük, de akkor ott helyben sem értettük pontosan a motivációkat: csikónk heverészik, és egy másik csikó (akit Amazonnak azonositottam be) mellé áll, mellső lábát ráhelyezi a fekvő csikóra, kicsit előre-hátra mozgatja, majd odébbáll. Egy kis idő múlva csikónk feltápászkodik.

Nyitottság

Visszafogott pacikánk az elmúlt pár hétben nagyon kommunikatív lett. Valószínűleg korábban is próbálta magát megértetni, és mivel eredménytelennek ítélte, arra jutott, hogy jobban jár, ha megismerkedik a ragadozó kétlábúak gesztusnyelvével.
Például nagyon néz. Korábban is adta jelét, hogy tudja, jelen vagyok, de ennyire erőteljesnek nem éreztem. Moccanatlanul kíséri mozdulataimat, ahogy ténykedek körülötte. Szagolgat és hozzám nyomja az orrát. Kifejezetten ráutaló a magatartása, ha nem találja jól megszolgált répadesszertjét az etetőben.
Ahogy látom, lótársak felé is nyitott. Karámbeli heréltbarátját lendületesen közelíti, összeszagol vele, bökdösi, szagolgatja. Ragaszkodik hozzá, bár az üldözi az itatótól és a szénától.

Jó lenne tudni, hogy pontosan mi idézte elő ezt a változást, meddig tart és hogyan hívható elő újra, ha egyszer elmúlik. ..Lehet, egyszerűen csak jól érzi magát.

Csikógyerek bemutatása

Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire lehet érdekes egy lovastörténet olyanok számára, akik nem élik mindennapjaikat lóközelben. Időnként nagy vehemenciával nekikezdek történeteimnek, aztán felúton elszáll a lendület, mert rájövök, hogy történetem hasonlatos lehet azon gyermekes anyukájéhoz, aki gyermektelen ismerősének meséli számára egyedi, különleges és páratlan élményeit. Most blog formájában elengedem a történeteket, lovas és nemlovas érdeklődőknek egyaránt szánva.
Elsőképpen szeretném megosztani ezt a fotót, amit egy nagyszerű lovardatulajdonos és fotós készitett a kancámról és csikójáról – ezúton is köszönöm gondoskodását. A fotó történet nélkül is mesél vajon?

Tücsök (pej) vemhesen került új helyre, egy szintén vemhes ló társául. Ő korábban megellett, és a fotó akkor készült, amikor a csikó először kerül ki a karámba, szabadba. A pillanat rögziti, amikor a begyógyult szemű kiscsikó „bemutatkozik” a másik kancának, összeszagolnak. A fülek hegyesen állnak, mindhárom ló koncentrál. Az anya oldalt elnéz ugyan, de a jobb fülét a másik kanca felé forditja, beavatkozásra készen. Feszültségét mutatja a beszippantott orr is.